Jóltól a Yuléig

Jóltól Yule-ig

Ez a cikk a Scandinavian Archeology-n megjelent cikk fordítása kérésre. Eredeti cikk: https://www.scandinavianarchaeology.com/from-jol-to-yule

Érdemes elolvasni, mert nagyon jól összeszedett, rengeteg dologra rávilágít, amiről már írtam előző gondolatokban, cikkekben. Folyamatosan alakuló szertartások, ezen szertartásoknak csak részbeni ismerete a mai korban, azaz nincs pontos kép konkrétan hogyan zajlott, az áldozat bemutatása, azaz, hogy nem egy könnyű dologról volt szó, stb…

írta: Christopher Nichols 2021. december 23

Ködös pogány eredetétől a keresztény vallás váltáson át egészen a vidámság időszakává való átalakulásáig a Yule sok ember számára jelentős esemény volt. A Yule ma sok ember számára csak a karácsony szinonimája, de ezt túlságosan leegyszerűsítjük. A Yule gyökerei egy télközepi fesztiválra nyúlnak vissza, amelyet bizonyos kereszténység előtti germán társadalmak tartottak. Mindegyiknek kicsit más volt a neve:  óangolul  geol  , gótikusan  jiuleis  és óskandinávul jól  . Az izlandi és feröeri nyelven még mindig jól hívják  , míg a modern dánul, norvégul és svédül ma jul  – a „Yule” ami egyszerűen a név angolosított írásmódja.

Ahogy a kereszténység elterjedt Európa szerte, a Yule volt az egyik olyan téli ünnep, amelyet az új vallás magába szívott és átformált. Egyes szokásait megszüntették, míg másokat megőriztek, de talán megváltozott formában. A különféle Yule-ünnepek közül a skandináv  jól  maradt meg pogány formájában a legtovább, mivel az északi nemzetek voltak az utolsó germán társadalmak Európában, amelyek keresztyénné lettek. Jól  keresztényesítése  bizonyos szempontból erőteljes, máshol diplomatikus volt, és azóta is szervesen fejlődik.

A jól  „régebbi” formája azonban  az elmúlt évszázad során fokozott érdeklődést váltott ki, nemcsak tudományos, hanem spirituális szempontból is. Az úgynevezett „újpogány” vallások követői, mint a Wicca és Asatru, a régi, pogány  jól  életre keltésére törekedtek saját szokásaikban. Ez azonban nehéz próbálkozás, mivel az ünnep feltárja a kereszténység előtti skandináv ismereteink egyik legnyilvánvalóbb hiányosságát.

A tény az, hogy rettenetesen keveset tudunk a skandináv pogányságról a gyakorlatban. Nem is bölcs dolog sokat általánosítani, mert nagyon valószínű, hogy időben és térben nagyon változott. Az egész skandináv világ elismerhette az isteneknek ugyanazt a lényeges panteonját, és valószínűleg ugyanazokat a főbb éves szertartásokat jelölték és tartották meg. Az egyes rituálék azonban eltérhettek a skandináv világ különböző régióiban, és a különböző istenek nem mindenhol voltak egyformán fontosak. Így még ha egy olyan elterjedt pogány fesztiválnak is, mint  a jól  volt „eredeti” formája, lehetséges, hogy a különböző területeken megfigyelve egészen másképp nézett ki.

Tehát mivel kell dolgoznunk? Az óskandináv irodalomban ritkák a jól-  re való hivatkozások  , de természetesen ezek a kiindulópontok. Az első kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, hogy  mikor?

Mikor?

Kezdhetjük a Jó Hákon (norvég király, i.sz. 934-961) Sagával,  a Heimskringla izlandi kompendiumból , amelyet Snorri Sturluson írt a XIII  . században. E saga szerint a pogány  jól  egy háromnapos rendezvény volt, amely tél közepén kezdődik. Ez ad egy támpontot, ahol kezdhetjük a keresést, de óvatosan: a régi skandináv naptárak nem voltak ugyanazok, mint az általunk ma ismert naptárak (és ami azt illeti, az akkori keresztény naptár sem volt ugyanaz – erről majd később). ).

Összegezhetjük, hogy a kereszténység előtti skandináv naptár valószínűleg hasonló volt a többi kereszténység előtti germán naptárhoz, koordinálva a napévet (egy nappálya, nagyjából 365 nap) és a rövidebb holdévet (tizenkét holdciklus, 354). nap). De a Snorri által használt naptár, amelyet Izlandon legalább a 10. század óta használtak  , más volt. Bár még tizenkét hónapja volt, ezek mindegyike harminc napig tartott, függetlenül a holdciklustól, és a nyár közepén plusz napokat adtak hozzá, hogy kitöltsék a napciklus napszámát. Az év legalapvetőbb felosztása két részre oszlott: „tél”, vagyis a „rövid napok” ideje, október közepétől április közepéig; és a „nyár”, az „éjszaka nélküli napok” ideje, fordítva. E naptár számítása szerint a tél közepe – tehát Snorri szerint  jól – nagyjából a juliánus január közepén esne be.

Természetesen, mint a legtöbb sagairodalom esetében, veszélyforrás, hogy túlzottan támaszkodunk erre a magyarázatra, hogy  a Heimskringla  i.sz. 1230 körül keletkezett – közel 300 évvel Hákon halála után. Mindig kétségek merülnek fel Snorri Sturluson pogány korszakkal kapcsolatos információinak pontosságával kapcsolatban, tekintettel arra, hogy az események vagy hagyományok bekövetkezésének időpontja és azok tényleges lejegyzése között nagy az időbeli eltérés. Szerencsére ebben az esetben egy német misszionárius, Merseburgi Thietmar tanúságtétele segít nekünk. Feljegyezte, hogy Dániában legalábbis, a  jól  januárban történt. Ez a beszámoló korábbi, mintegy 1000-re datálható – Dánia Harald Bluetooth által a 960-as években történt „hivatalos” keresztényesítése után, de sokkal közelebb áll a tényleges pogány korszakhoz, mint az izlandi mondák. Minden valószínűség szerint sok dán ekkor még aktívan pogány volt, annak ellenére, hogy névlegesen keresztény hitre tértek. A pogány ünnepek népi emlékezete valószínűleg sokkal élénkebb volt, és a betartott szertartásokat kevésbé változtatta meg a kereszténység (még akkor is, ha Harald király valószínűleg bizonyos mértékig keresztényesítette az eseményt). Thietmar beszámolójában az volt a csavar, hogy szerinte  a jól-ra  kilencévente egyszer került sor, de mindkét beszámoló megegyezik az évszakban legalább.

Ettől eltekintve a különféle műtárgyak, mint például a rúnaszák, egy három napból álló sorozatra mutatnak, amelyet „ midvinternatterna ”-nak (téli éjszakáknak) neveznek, amelyek nagyjából január 12-14-e között fordulnak elő a keresztény naptárban, a Julianus-naptárban. A mai nyugati világ legtöbbje által használt Gergely-naptárra átváltva ez január 19-től 21-ig tartó télközép éjszakákat helyez el.

Hogyan lett hát  jól  az a december végi esemény, amelyet ma ismerünk? Legalábbis Norvégia esetében van sejtésünk a történetről. A Jó Hákon-saga ismét kijelenti, hogy Hákonnak – egy jámbor keresztény, Angliában nevelkedett – tervei voltak egész Norvégia megtérésére. De megértette – valószínűleg egészen bölcsen –, hogy minden pogány konvenció egyszerű betiltása azt jelenti, hogy lázadásra hívják fel azokat, akik csak akaratuk ellenére térnének meg – és ez valószínűleg elég nagy demográfiai csoport. Így hát a Jóllal viszonylag szelíd módon kezdte, egyszerűen úgy, hogy az esemény dátumát úgy változtatta meg, hogy egybeessen a karácsonnyal, hogy hitüktől függetlenül minden norvég ugyanazon a napon ünnepelje nagy téli ünnepet.

Ez magyarázza a dátumváltozást Norvégiában, és szoros kapcsolatuk miatt valószínűleg a Feröer-szigeteken és Izlandon is. Annak, hogy Dánia elfogadta az új dátumot, lehet valami köze Harald Bluetooth-hoz, Dánia első keresztény királyához (i.sz. 958-986), aki i.sz. 970-ben Norvégia királya is lett. Ha az időpont módosítása Norvégiában ragadt volna, akkor Harald hasonló okokból saját hazájában is elfogadhatta a lépést. Ami Svédországot illeti, ez Olof Skötkonung idején történhetett, aki Kr.u. 995-ben Svédország első keresztény királya lett – több évtizeddel Norvégia és Dánia keresztényesítése után. Olof keresztény kortársait utánozva változtatta meg a dátumot.

Hogyan?

Tehát már utánajártunk az esemény időpontjának. Természetesen a következő kérdés az, hogy pontosan hogyan is zajlott az esemény, és hogyan változhatott ez meg, amikor a jól végül a kereszténység alá került? A második kérdésre adott válasz valószínűleg az, hogy „fokozatosan”. Ismét úgy tűnik, Hákon elég okos volt ahhoz, hogy ne próbálja meg egyik napról a másikra megváltoztatni a világot, és  a jól  ünnepekhez és általában a vallási élethez való alkalmazkodása valószínűleg fokozatosan haladt, ahogy pozíciója erősödött. Valójában néhány későbbi krónikás nem hízelgően Hitehagyott Hákonként emlegette őt a pogány tolerancia és a pogány gyakorlatok asszimilációjának politikája miatt, de valószínűleg ez a stratégia tette őt sokkal sikeresebbé.

Kezdjük egy ténnyel, amitől a modern világban kicsit elkeseríthet minket:  a jól  valószínűleg nagyon véres esemény volt. Hákon sagája a haszonállatok sokaságának rituális feláldozására utal, akiknek vérét az istenek bálványaira és a fesztivál résztvevőire fröcskölték. Ez a fajta véráldozat az isteneknek  blót néven volt ismert , és nem korlátozódott a  jól  ünneplésre (több  blót  eseményt jegyeznek fel a skandináv évben), bár a mértéke itt szokatlan lehetett. Nem tudjuk, hogy a fesztiválnak ez a sajátos dimenziója mikor ért véget, de nehéz elképzelni, hogy a keresztény korszakban hosszú ideig tartott volna. Legalábbis nem ilyen ritualizált módon. Az állatokat nemcsak véráldozat céljából vágták le, hanem azért is, mert a húsuk lesz az ünnep fő eseménye. Ez volt az az alkalom, amikor nem csak a „közönséges” húsokat, például a birkahúst szolgálták fel, hanem olyan rangos húsokat is, mint a marha-, ló- és sertéshús, valamint a vadászat és a halászat egyéb zsákmányai. Különösen fontos volt a sonargöltr – egy nagy vaddisznó, akit feláldoztak azért, hogy a lakoma főételévé váljon, de csak azután, hogy a jelenlévők a bundájára tették a kezüket, és fogadalmat és esküt tettek a királynak (talán áhítattal is). És Freyr istennek (akinek a vaddisznó szent). Ez lehet az oka annak, hogy a sonka továbbra is főétel marad a Scandinavian Yule-ban. Mint mindannyian tudjuk, a lakoma soha nem szűnt meg karácsonyi/julbord-hagyománynak lenni – és ha valaha is részt vett egy hagyományos skandináv  julboron,  akkor tudja, hogy még mindig elképesztő mennyiségű húst fogyasztanak, a ló kivételével (ez a keresztény jogban tabu). Így hát, míg Hákon és társai eltüntették a véres álgozásokat, a keresztény ünnepen is bőven maradt hús az asztalon.

További zavarként a saga forrásai  a jólablót  (Yule-áldozatot) és  a midvinterblót  (Midwinter áldozatot) is említik. Ez természetesen nagy tudományos zűrzavart okozott, mivel ezeknek az eseményeknek a kapcsolata továbbra is ismeretlen. Egyesek úgy vélik, hogy ugyanazon fesztivál különböző elnevezései. Vagy talán  jól-nak  hívták a fesztivált összességében, és  a midvinterblót  kifejezetten utalt áldozati eseményére. Alternatív megoldásként lehetséges, hogy teljesen különböző alkalmakról volt szó, amelyek egyszerre vagy gyors egymásutánban bontakoztak ki. Ebben a témában egyelőre nincs konszenzus.

A legnagyobb változást természetesen az ünneplés által tisztelt vallás és istenek jelentették. A pogány  jól  nem házi ünnep volt, hanem templom ( hof ) vagy szabadtéri oltár ( hög ) köré összpontosult. A skandináv panteon közül az Æsir Odint (a királyok istenét, Mindennek Atyját, akit egyes költészetekben Jólnirként emlegetnek), valamint Njordot és Freyr of the Vanir-t (apa és fia, mindkettőt a jó időjárással és a termékenységgel) emelik ki. Hákon sagában, ők  a jól-  imádat alanyai. Úgy tűnik, ez az istenkombináció azt jelzi, hogy ez alkalom volt mind a királyi hatalom tiszteletére, mind a téli ünnepekre és jellemzően a föld jólétére. Egy másik forrás, a Saga of the Earls of Orkney azt mondja, hogy a tél közepe Svédország legészakibb részén az Æsir Thor tiszteletének időszaka volt – egy isten, amely szintén az időjárással és a mezőgazdasággal kapcsolatos, ezért hasznos volt a vetési időszak lezárására. Az ősök imádatára, emlékezésre is sor kerülhetett. Végül ezeket a szempontokat felváltotta az egyedüli Jézus Krisztusra való összpontosítás, akinek születési dátumát december 25-re tűzte ki I. Julius pápa (Kr. u. 4. sz  .) – bár ez az állítás önmagában érett a vitatára, és megtörténhetett azért, hogy igazodjanak egy újabb pogány eseményhez, a római szaturnáliához.

Míg a pogány  és  az újonnan bevezetett karácsony együtt élt, a keresztény skandinávok természetesen másként ünnepelték meg szent napjukat, mint pogány társaik. Valószínűleg Hákon karácsonyi hagyományai meglehetősen angolszász jellegűek voltak, hiszen Angliában keresztelkedett meg és nevelkedett. Harald Bluetooth, akinek megtérését a Római Birodalom befolyásolta, valószínűleg frank stílusban modellezte karácsonyi ünnepeit. Hogy ezek mennyiben tértek el, az vita tárgya. De nagy valószínűséggel  jól  általában véve kevésbé pazar esemény lett, mert a keresztény naptárban sokkal fontosabb volt a húsvét – Krisztus feltámadásának ünnepe. Így Skandináviában a teljes keresztény hitre való áttérés lehetett az a pont, amikor  a jól  ünneplések a lakossági fórumok helyett a háztartások és családok köré szerveződtek (eltekintve a hagyományos karácsonyi misétől). Lehetséges, hogy az örökzöld növények, például a magyal és a fagyöngy karácsonyi dekorációként való használata az angolszász hatásra vezethető vissza, mivel ezek gyakori téli díszek voltak a pogány és a keresztény Angliában egyaránt. Valószínűleg így kölcsönözték a Yule fát is.

Ami a karácsonyi ajándékozás hagyományát illeti, ennek sokféle eredete lehet. A kereszténység előtti Skandinávia mindig is olyan társadalom volt, amely nagymértékben támaszkodott a kölcsönös, ritualizált ajándékozásra, amely az emberek közötti barátságok, szövetségek és egyéb kötelékek erősítésére szolgált. Ezt nem kifejezetten a  jóllal kapcsolták össze  , bár valószínű, hogy  a jól  természetes alkalom lehetett ezeknek a kötelékeknek a megújítására (a Hervör és Heidrek Saga leírja azt a gyakorlatot, hogy a vaddisznóra esküt tettek, amelyet feláldoznak a julei lakomára). Mások azt feltételezik, hogy a karácsonyi ajándékok abból az angolszász gyakorlatból származnak, hogy a karácsonyt megelőző hetekben alamizsnát adnak a szegényeknek. De ezek a magyarázatok nem zárják ki egymást, és lehet, hogy az évek múlásával egyszerűen összeolvadtak.

Az egyik hagyomány, amely minden bizonnyal sértetlenül fennmaradt a  jól  megtérésénél , az ivás gyakorlata.  Hrafnsmál , költői áhítat írt c. Kr.u. 900-ban Harald Finehair pogány királynak (norvég király i.sz. 872-930) úgy nyilatkozott, hogy annyira el volt foglalva Norvégia egyesítésére irányuló munkájával, hogy „kint kellett  jól-t  inni ”, nem pedig a kényelmes hallban. Ez úgy fogható fel, hogy az ivás annyira szerves része volt ennek az eseménynek, hogy a „  jól-t inni ” ismert kifejezés volt. Hákon keresztényesítése ebben láthatóan nem látott rosszat, mert saját törvényei világossá tették, hogy a jól napjaiban mindenki számára bőségesen kell sört árasztani  , és az ünneplést nem szabad szárazra formálni. A lakomákhoz hasonlóan a Yule-ban való ivás még mindig erősen folyik Skandináviában, mivel  a fűszeres  és más szeszes italokat gyakran vidám dalok és szellemes balladák mellett fogyasztják. Különféle italok a  julbord alapanyagai,  sok közülük ünnepi fűszerekkel ízesítve csak erre az alkalomra.

Összegzés

Összességében tehát a skandináv Yule evolúciója úgy is felfogható, mint egy pazar, nyilvános szertartás, amely mind a szembetűnő áldozatot, mind a fogyasztást egy nyilvánosan fenntartott, ünnepélyesebb vallási alkalommá alakítja, személyesebb, meghittebb ünnepléssel. Felfogható úgy is, mint egy tél közepi fesztivál átalakulása a téli napfordulóhoz szorosabban illeszkedővé (még akkor is, ha nem volt ideológiai kapcsolata magával a napfordulóval). Később a személyes hiten vagy kulturális kötődésen túlmutató kulturális jelenséggé fejlődött: ma a Yule Skandináviában a legnagyobb naptári események közé tartozik, tágabb értelemben pedig a karácsony a világ egyik legnagyobb eseménye. Érdekes lesz látni, hogyan fejlődik tovább a Yule. De amíg továbbra is fényt, örömet és értelmet hoz az ünneplők életébe, történetének még koránt sincs vége.