Dogmatizmus vs tapasztalatizmus :)

Nyelvújítás mentesen a dogmatikus út vs tapasztalás útja. Vagy egy ma talált és eme írást inspiráló videó alapján ( lásd majd eme cikk alján ), a rekonstrukcionizmus ( dogmatikus ) vs eklektikus ( tapasztalás útja ) megközelítés. Bár eléggé ráerőszakolt jelzők, de talán illenek eme gondolatmenetre.

Azaz miért vagyok hálás az utamért, hogy nem a dogmákon keresztül vezetett es vezet…

…ami egy embernek köszönhető és ez Holló Testvérem. 🙂

No de…. Először is, tisztáznám, most mit értek dogmatikusságon és mit tapasztaláson.

Mit is értek én most a dogmatikus úton?

Dogmatikus út számomra az, amikor előre megmondják, mit hogyan kell, mi hogyan történik, mi miért történik. Amikor merev szabályok vannak, hogy ezt így meg így kell és lehet és ez az EGY igazi. Persze itt nem egy szertartáson belüli menetre gondolok, annak legyen rendje, hanem a „mire milyen szertartás kell”, mit kell gondolj, mit kell tapasztalj, mit kell hinned. Legtöbbször írott formában vezetve, vagy egy valaki által kinyilatkoztatva. Szóval nekem valami ilyesmi a dogma… Más elmondja, hogyan kell, mit kell, hogyan történik, mi lesz az eredmény.

És mit értek én most a tapasztalás útján?

Mikor ugyan (főleg eleinte) kapsz egy keretet, de később aztán Te töltöd meg. Amikor a tanító nem azt mondja, hogy ha így meg úgy csinálod, ez meg az lesz, hanem Rád bízza, hogy leszűrd az eredményt a saját tapasztalataid által és maximum segít tisztázni a dolgokat vagy megérteni. Mikor nem azt nézi, hogy ezt így vagy úgy kell, mert így csinálják/csinálták mások máskor, hanem megnézi mi az, ami neki a leginkább működik, és azt próbálja tovább adni meghagyva azt a lehetőséget, hogy a tapasztalást szerző idővel ugyanígy formálja a dolgokat aszerint, hogy neki mi az, ami működik. Nem állítja, hogy ezt csak így vagy csak úgy lehet, hanem egy dolog a cél, működjön az illető számára. A tanító persze ott van mellette végig és terelgeti, segít neki értelmezni a dolgokat, azaz nem arról szól, hogy elengedi a kezét, hisz amíg valaki az út elején jár, addig a tapasztalatokat érdemes irányba állítani egy vezető által.

Tehát ez az érem két oldala. Számomra legalábbis. Vitázni lehet ezen, de valljuk be, nem érdemes. Sosem lesz összhang a két irányzat között a „stílus béli” eltérések miatt.

Sok esetben a dogmatikus utat nagy csapdának látom. Nagyon beszűkül a látótér és hajlamos az embert és hitét nagyban korlátozni, sőt, akár akadályozni is. Például lehet, hogy van egy szertartás „amit mindig is így csináltak”, mert ezt tartalmazzák régi leíratok, de előfordulhat, az adott illetőnek ez nem hozza meg azt az eredményt, amit szeretne. Persze van pozitív oldala is, hisz lexikális formában lehet onnan meríteni. Ki kicsoda adott hitvilágban, vagy a világkép alapjai. És a dogmatikus út elveszi az úton járótól azt a lehetőséget, hogy a maga szemén át nézze a dolgokat.

A tapasztalás útja más. Mivel azon van a hangsúly, hogy az úton járó a saját tapasztalatai alapján, annak segítségével formálja világképét, lehetősége van arra, hogy a megéléseket a saját szemén keresztül lássa, tapasztalja és abból azokat a következtetéseket vonja le, ami igazán neki szól. Valahogy úgy érdemes elképzelni, hogy a dogma azt mondja, most kint süt a nap és a követője elhiszi, a tapasztalás útján járó meg kimegy, és érzi, hogy süt a nap, melegíti, ergo tapasztalja a napsütést.

A tapasztalás útjának másik fele a rugalmasság. A legtöbben, akik a tapasztalás útját járják, többféle iskolával, hittel ismerkednek, míg rátalálnak arra, ami nekik az útjuk. És közben a tapasztalásaik által megtalálják azt, hogy mely rítusok, szertartások azok, melyek segítenek nekik és ezt bele is építik a végső saját útjukba. Pont azért, mert számukra az működik. Fontos, hogy az Istenek sosem azt nézik, hogy ha régen léptek 3-at balra, akkor te is 3-at lépsz e most balra, hanem azt, mekkora odaadással viseltetsz a szertartás iránt, mennyi energiát teszel bele, mennyire alázattal és tisztelettel állsz feléjük és a szertartás felé. És ha neked az adja meg azt az elmélyülést, hogy kettőt ugrálsz jobb lábon a három balra lépés helyett, akkor nem fognak rág megorrolni odafent. Ne feledd, sosem a szertartás mikéntje a fontos. A szertartás egy eszköz, hogy elérd a „célod” amiből mindig a leghatékonyabbat érdemes alkalmazni. A számodra leghatékonyabbat. És a dogmatikus út ettől vághat el.

És zárás képpen egy gondolat… Amit érdemes a dogmatikusoknak átgondolni, mikor azt mondják, ezt csak így vagy úgy lehet. Anno minden hitben, minden szertartásban volt egy első… Amit azelőtt még sehol és senki nem csinált. Azaz nem leiratokból végezték. Csak idővel vált azzá, ami és tekintenek már rá úgy, hogy ezt így kell, mert anno is így csinálták. És lehet, hogy aki a tapasztalás útját követve most megalkotja maga számára azt a szertartást, ami a leginkább közelebb viszi a céljához vagy Isteneihez egyszer a jövőben épp úgy a dogmatikus tanítások részét fogja majd képezni. 🙂

És akkor az ígért videó, mely inspirált valamelyest: