Álfablót

A Samhain skandináv változata?

Érdekes módon a 8-11. századi vikingeknek is volt egy évenkénti (ősz végi) éjszakai fesztiváljuk … feltűnően hasonló a Samhainhoz, ahol ők is tisztelték a halottak szellemeit és áldozatokat mutattak be, hogy elkerüljék a rosszindulatú erőket. Ez az ősi norvég hagyomány „Alfablot ” (óészakiul: Álfablót) néven volt ismert, ami szó szerint azt jelenti: „áldozat a tündéknek”.  

 

Várjunk csak… tündék?

Amikor a legtöbb ember meghallja az „elf” szót, apró, piros sapkás férfiakra gondolhatnak, akik játékokat készítenek a Mikulásnak. Vagy egy sovány, hegyes fülű alternatív fajra, amely a fantasy könyvekben, játékokban és streaming sorozatokban megtalálható. Megjegyzés: J.R. Tolkien (A Gyűrűk Ura) íróra nagy hatással voltak a különféle izlandi sagák, amelyeket gyerekkorában olvasott. 

A vikingek számára azonban a tündék inkább spirituális lények voltak, akik (esetleg) emberi alakot ölthettek. Sajnos könnyebb megmondani, hogy mit nem jelentettek a tündék a vikingek számára, mint azt, hogy mik voltak . A fennmaradt források sokat beszélnek tündékről (óészaki ‘ alf’ egyes számban vagy ‘ alfar ‘ többes számban), de homályosan fogalmaznak arról, hogy mi is definiál egy tündét azokban a konkrét kifejezésekben, amelyeket mi, modern olvasók szívesen hallunk.

Az elérhető források alapján az általános tudományos konszenzus feltételezi, hogy az elfek 1) kisebb istenek (vagy félistenek) széles skálája voltak, akiknek befolyási övezetei befolyásolták a természeti világot, vagy 2) az ősök letűnt (de aktív) szellemei, vagy 3) olyan szellemek, amelyek éltetik a természeti világot. Valójában a fentiek bármelyikének (vagy mindegyikének) valamilyen kombinációja is lehet. A skandináv hagyományok és hiedelmek szerint a világ a lények sokféleségével hemzsegett, akik a szellemtől a hús-vér lényekig széles spektrumon léteztek, nem pedig fajok vagy szabályok által korlátozott rendben. 

Tehát az Álfablót nemcsak a tündék tiszteletének ideje volt, hanem az is, hogy megnyerjék őket a szívüknek olyan felajánlásokkal, amelyek a jólétet (és a balszerencsét) segítik a következő évre. Az, hogy ez az időszak aratás és a tél küszöbén volt, mindent elmond. Az isteni/természetes erőket tekintették felelősnek a bőségért, és az egyetlen reményt, hogy ez a bőség a család javát szolgálja, ahelyett, hogy a pincékben megromlana. A skandináv tündékről bővebben itt olvashat .

 

Mit tudunk az Álfablótról?

A *blót* szógyök a *vér* szóhoz kapcsolódik, ami konkrétan egy *felajánlást* vagy *áldozatot* jelent, ahol vért ontanak. Az ajándékozás mind a kelta druidák, mind a skandináv társadalom sarokköve volt. A jó ajándékok kegyes fogadása, majd azok (végül) természetbeni viszonzása minden viking számára elengedhetetlen volt az erős kapcsolatok megőrzése érdekében. Ezek a kulcsfontosságú kapcsolatok mindenkit magukban foglaltak a közvetlen családtól a föld uraiig. A vikingek ugyanabban a fényben tekintettek az istenekre és a spirituális erőkre, és úgy gondolták, hogy az ajándékok (felajánlások) szükségesek ahhoz, hogy a viszonosság kereke a helyes irányba forogjon.

Míg néhány áldozat emberi áldozat volt, ezeknek az „ajándékoknak” nagy része állatáldozat formájában történt, amelyeket rituálisan levágtak, majd egy nagy lakomára megfőztek. Azonban fegyverek, ékszerek, családi ereklyék, vagy akár a betakarítás első termése is áldozat lehet. Valójában egy kis vaj vagy sör hagyása a tündéknek még mindig bevett gyakorlat egyes skandináv népeknél egészen a modern időkig.

 

Álfablót a sagákban

Egy példa a tündéknek bemutatott áldozatra (bár nem feltétlenül az évenkénti Álfablótra) a Kormák sagában ( Cormac, a skald sagája ) jelenik meg. Thorvald egy harci seb gyógyulását keresve a bölcs asszony, Thordis ezt mondja neki:

„Van ott egy domb” – felelte –, „nem messze innen, ahol a tündék tanyáznak. Most pedig hozd elő a bikát, amelyet Cormac megölt, és kend be a domb külső oldalát a vérével, és készíts lakomát a tündéknek a húsából. Akkor meggyógyulsz.” (22. fejezet)

Ebből a beszámolóból nemcsak az áldozatok bemutatásának lényegét látjuk, hanem a bennük rejlő kölcsönösség elvárását is.

A tündék és a temetkezési halmok közötti kapcsolat nagyon gyakori. A vikingekhez hasonlóan a kelták is a tündék saját változatát (Sidhe vagy „tündérnép” ) a temetkezési halmokhoz és a halottakhoz kötötték. Ezek a motívumok számos kulcsfontosságú kelta Samhain-történetben megjelennek.

 

Egy szemtanú beszámolója az Álfablótról 

Az Álfablót ünneplésének legtöbb részlete sajnos elveszett. A rituálékat titokban és zárt ajtók mögött végezték, és ahogy Skandinávia keresztény lett, ezek a régi hagyományok feledésbe merültek vagy megváltoztak.

Talán az Álfablótról szóló legismertebb első kézből származó beszámoló e változási időszak kezdetéről származik, egy 11. századi Austrfararvísur ( Egy keleti utazás versei ) című költeményből. Egy izlandi skalda költő, Sigvatr Þórðarson diplomáciai küldetést vállalt Svédországba ura nevében. Sigvatr több híres viking uralkodó, köztük Nagy Knut udvari költője volt.

Svédországi útján arról számolt be, hogy NEM fogadták melegen az Álfablót szent éjszakáján. Sigvatr beszámolója szerint szó szerint három különböző otthonból űzték el egymás után, „mintha farkas lenne”.

Bár számunkra nem tűnhet szokatlannak, hogy éjszaka nem utasítjuk vissza az idegeneket, a vikingek világában a vendégszeretet szabályainak ilyen ellenséges megszegése szinte példátlan volt. De mivel a tündék szorosan kötődnek az őseikhez, és az ősök keresése csak a családra vonatkozna, érthető, hogy a családok az Álfablót éjszakáján inkább magukban maradnak.

Szigvatr beszámolójában azt is látjuk, hogy a ház úrnője vezette a szertartásokat az Álfablót alatt, míg a férfiakra az erőteljes védelmező szerep hárult. Ezeknek a védelmezőknek még egy rituális nevet is adtak, Ölvir-t. A hívők Odint is megidézték védelmezőként és az éjszakai tiszteletadás címzettjeként. Míg Freyr a tündék uraként ismert, Odin a holtak istene, így ez a tünde-ős kapcsolat fennmarad.

 

Hasonlóságok és különbségek a Samhainhoz képest

A Samhainhoz hasonlóan az Álfablótot is az áldást hozó szellemek tiszteletére és megnyugtatására, valamint annak biztosítására tartották, hogy ne hozzanak átkokat. Az évnek ugyanabban a szakában tartották (talán akár ugyanazon az éjszakán is). A Samhainhoz hasonlóan az emberek az éjszaka mély őrségében otthon maradtak, hogy távol maradjanak a sötétebb erőktől. Ez egy olyan időszak volt, amikor az emberek olyan szerepeket vállaltak, amelyeket esetleg nem rendszeresen töltöttek be, és amikor egyes társadalmi szokások felborulhattak.

Az Álfablót és a Samhain közötti egyik legfontosabb különbség talán az, hogy az Álfablótban nem alakultak ki a házról házra járás vagy a tágabb közösséggel való kapcsolattartás társadalmi hagyományai. Samhainban az este korábbi szakaszában valószínűleg szélesebb csoportok interakciói zajlottak, mielőtt a családok éjfél felé bezárkóztak volna, hogy elkerüljék a veszélyt. Az Álfablót azonban úgy tűnik, többnyire kis, titkos csoportokban zajlott, az élők és a kóbor holtak szeme elől elrejtve.

 

Az Álfablót ma

Az Álfablótot ma is számos viking rajongó és újjáélesztő skandináv vallások követői (például az Asatru) gyakorolják. A gyakorlatok széles skálán mozognak, de lényegében ez egy olyan időszak, amikor a család összegyűlik és megemlékezik az ősökről, Freyr istenről (Alfheim, a tündék otthona vanir-ázs ura) és bizonyos más hatalmakról.

Sokan, akik ma is gyakorlók, az Álfablót során a férfi ősökre összpontosítanak, mivel úgy tűnik számukra, hogy a tündék jobban kapcsolódnak (vagy akár szinonimák) ezekkel az ősökkel, és mert a Dísablót, a Dis-nek (aktív női ősszellemeknek) bemutatott áldozat során tisztelik a női ősöket. A Dísablót (ok)ról majd máskor.  

Bár a gyakorlatok sokrétűek, a hangsúly a múlttal és a családdal való kapcsolatteremtésen van értelmes rituálék, közösségvállalás és önvizsgálat révén.

 

Következtetés

Amint láttuk, az olyan hagyományok, mint a Samhain és az Álfablót, széles körben elterjedtek voltak, és mélyen bevésődtek az emberiség lelkébe. Ősszel, ahogy a levelek lehullanak és a levegő hűvös lesz, szinte lehetetlen nem érezni egyszerre az ismeretlen iránti lenyűgözést és félelmet, és gondolni azokra, akik előttünk éltek. Nyugat-európai bevándorlók hozták ezeket a hagyományokat az Újvilágba, és ma jelmezbe öltözött gyerekek helyettesítik a szellemeket, az édesség pedig a felajánlásokat szimbolizálja, hogy elkerüljék a „trükkjeiket”. De a modern Halloween hangulata, a mágiára és a halandóságra helyezett hangsúllyal, még mindig sok közös vonást mutat a Samhain és az Álfablót eredeti „szent éjszakáival”.