A keresztény és a skandináv teremtésmítosz első pillantásra nagyon különböző világképet képvisel, mégis meglepően sok közös motívumot hordoz. Mindkét hagyomány az emberi létezés kezdetét egy első emberpár megjelenéséhez köti, Ádám és Éva, illetve Ask és Embla alakjához. Ez a kettősség már önmagában is beszédes: az ember nem magányos lényként lép a világba, hanem kapcsolatban, társas viszonyban. Az emberi lét kezdete mindkét mítoszban egyben közösségi kezdet is.
A teremtés aktusa egyik esetben sem pusztán fizikai folyamat. Ádám az isteni lehelet által válik élővé, Ask és Embla pedig akkor ébred fel, amikor az istenek lélegzetet, értelmet és testi melegséget adnak nekik. A lélegzet mindkét történetben az élet és az öntudat hordozója, ami arra utal, hogy az emberi lét lényege nem csupán biológiai, hanem szellemi természetű is. A tudat megjelenése az a pillanat, amikor az ember valóban emberré válik.
A két mítosz közötti különbségek azonban legalább ennyire meghatározóak. A bibliai teremtéstörténetben az ember porból és agyagból formáltatik, Éva pedig Ádám testéből születik, ami egyfajta hierarchikus és sorrendi teremtést sugall. A skandináv hagyomány ezzel szemben két fadarabból, kőrisből és szilfából születő embert mutat be, akik egyszerre, egyenrangúan ébrednek öntudatra. Míg a bibliai ember a teremtés fölé emelt lényként jelenik meg, addig Ask és Embla szorosan a természethez kötődik, annak részeként születik meg.
Az istenek szerepe is gyökeresen eltér. A keresztény teremtésmítosz egyetlen, mindenható Istent ábrázol, aki parancsot ad, törvényt alkot és erkölcsi rendet állít fel. Az ember feladata ebben a rendszerben az engedelmesség és az isteni akarat követése. A skandináv mítoszban ezzel szemben több isten működik együtt, akik nem uralkodnak az emberen, hanem ajándékokat adnak neki. Az istenek itt nem abszolút erkölcsi bírák, hanem a kozmikus rend résztvevői, akik maguk is alá vannak vetve a sorsnak.
A legmarkánsabb filozófiai különbség a bűn és a tökéletlenség értelmezésében jelenik meg. Ádám és Éva történetének középpontjában a bűnbeesés áll, amely az engedetlenség következményeként hozza el a szenvedést, a halált és az Istentől való eltávolodást. Az ember alapállapota ebben a szemléletben megtört, megváltásra szoruló állapot. Ask és Embla történetében nincs hasonló törés. Az ember nem bukik el, hanem eleve befejezetlenként lép a világba. A skandináv hagyomány nem a tisztaság elvesztéséről beszél, hanem a tudatra ébredésről. Az ember nem azért szenved, mert vétkezett, hanem mert a világ ilyen: törékeny, kiszámíthatatlan és mulandó.
A tudás megítélése is eltérő hangsúlyt kap. A bibliai történetben a tiltott tudás megszerzése a bűn forrása, míg a skandináv mítoszban a gondolkodás, a kétely és a választás képessége az emberi lét alapfeltétele. Az egyik hagyomány az erkölcsi rend megtartását helyezi előtérbe, a másik az éberséget és a tudatos jelenlétet.
Végső soron a két teremtésmítosz két különböző választ ad ugyanarra az alapvető kérdésre: mit jelent embernek lenni. A keresztény hagyomány szerint az ember erkölcsi lény, aki Isten előtt él, és akinek élete célja a megváltás és az isteni renddel való megbékélés. A skandináv világkép szerint az ember tudatos lény a világban, akinek feladata nem a bűntől való megtisztulás, hanem az, hogy bátorsággal és méltósággal éljen egy olyan univerzumban, amely nem ígér tökéletességet, csak jelenlétet.
